Sugarbirdben nyaraltam

Nem árulok el titkot, ha azt mondom szeretem a magyar designerek munkásságát. Ha olvastátok a régebbi bejegyzéseket, akkor láthattátok, hogy kifejezetten élvezem, amikor olyan ruhát viselhetek, amit egy magyar tervező készített. Még bókot kapni is sokkal különlegesebb ilyenkor, mert egy amolyan „büszke vagyok a hazámra” érzés tölt el. Tudjátok valami olyasmi, mint amikor külföldön vagy, és épp az olimpiát nézve megszólal a magyar himnusz.
Majd könnybe lábadnak a szemeim:-)

Szokásomhoz híven ismét elég sok kilómétert gyűjtöttem a levegőben, és az elmúlt három- mondhatni nyári évszak hónapjait össze-vissza töltöttem a térképen. Voltam Szingapúrban, Java szigetén, Balin, Londonban, Dubaiban és itthon is. Egy valami mindegyik lokáción ugyanaz volt: a ruhatáram.

Bőröndben élni egy idő után nem valami izgalmas, de ha a ruháid elég változatosak, akkor még egy divatmániás nőként is elég sokáig lehet bírni a szűkös 32kg-os helyzetet. Nem vitás, hogy idén nyáron a Sugarbird vitte nálam a prímet. Nem tudom hogyan kezelik a webshopjukat, de minél több időt töltök el rajta annál több rejtett kampány fotó, és kollekció jelenik meg a képernyőmön. Hoztam nektek pár fotót, az idei nyár kedvenc Sugarbird outfit-jeimről, többségüket még kis szerencsével megtalálhatjátok online, max más színben.

Tudnotok kell, hogy nagyon kényes nálam a pakolás, hisz muszáj, hogy a ruhák könnyűek-illetve könnyen hajtogathatóak legyenek, és nem utolsó sorban könnyen tisztíthatóak. Az alábbi ruhák mind állták a sarat a Bali tisztítókban és a mosógépben is:-). Szóval áldásom rájuk.
Hordtam például a Powell dresst meetingre, de esti vacsorákra is, a Minnie Mouse bodysuitot a szoknyával beachclub-ra, és a színes virágos ruhát rendezvényre, illetve „brunch” reggelikre.

A fotókért katt a tovább gombra:-)

(tovább…)

Continue ReadingSugarbirdben nyaraltam

Suzie Turner Couture fotózás New Yorkban

Sziasztok Drágáim!

Most, hogy így lementem a térképről, és meg sem állok egyre nehezebben találok rá időt, és energiát, hogy az instagrammon kívül még a blogot is gondosan vezessem, de mivel nagyon hiányzik az írás, és fontosnak tartom, hogy azokat a csodálatos embereket, együttműködőket, márkákat, és fotósokat megemlítsem, akikkel az útjaim során kollaboráltam, dolgoztam, és megismertem így több poszt fog érkezni a közeljövőben.

Abban a szerencsében volt részem, hogy legutóbb, mikor New Yorkban jártam megismertem egy csodálatos személyt, aki csatlakozott hozzánk a new yorki MET Operába egy Carmen előadásra. Suzie még az előadás előtt megérkezett hozzánk a szállodába, egy bőrönddel teli a csodálatos couture költeményeivel. Első látásra beléjük szerettem. A szabásuk, az anyaguk, a színek magukkal ragadtak így természetesen igent mondtam, amikor másnap megkért, hogy álljak modellt neki. A spontán dolgok rendszerint nagyon jól sülnek el, így még azt is bevállaltam, hogy kültéri fotózásunk legyen pláne mikor megtudtam, hogy Matt Porteus lesz a fotós, aki nem mellesleg az angol királyi család fotósa. Szerintem épp úgy elájultok a képeitől, mint ahogy én is tettem.

(tovább…)

Continue ReadingSuzie Turner Couture fotózás New Yorkban

Viselj színeket

Be kell valljam, hogy ezt az anyagot márciusban fotóztuk és a posztot is megírtam hozzá már akkor. Érthető módon, és mivel a képek is magukért beszélnek úgy döntöttem nem várok jövő márciusig, mire közzéteszem, hanem inkább megosztom így a vacogó 8 fokos időjárásban, hátha a napsugaras képek egy kis melegséget csempésznek a napotokba. Tehát voilá így festett az akkori mondanivalóm:-)

Amikor ilyen kiszámíthatatlan az időjárás, számomra a legkényelmesebb a tavaszi kabát viselete. Aki személyesen ismer, az tudja, hogy mekkora ZARA fanatikus vagyok, így nem kérdés, hogy valamelyik ballon, vagy “masculin” kabátom kapom magamra a legtöbbet.

(tovább…)

Continue ReadingViselj színeket

Nőiesen lezser – Anna Daubner SS’17 kollekció

Mindig is csodálója voltam a divatnak de valahogy sosem kerültem igazán közel hozzá.
Talán a rajongásom első tünetei akkor kezdődtek, mikor már pár hónapja komoly állásom volt 2011 környékén. A fizetésemből egyik évről a másikra havi szinten szántam egy bizonyos összeget ruhákra, cipőkre, táskákra. Emlékszem eleinte egy felsőre, vagy táskára futotta majd később a már egy új cipőt is megengedtem magamnak az albérletem fentartása mellett. De akkor még sosem gondoltam volna, hogy ennyire sokat fog jelenteni egy nap, hogy még blogoljak is róla. Későbbi posztokban olvashattok majd arról, kit-és hogyan ismertem meg, illetve arról is, hogy annak ellenére, hogy nem tartózkodom sokat Magyarországon, hogyan szerettem bele a magyar divattervezők kitartó, kreatív, és a legtöbbször világszínvonalú munkáikba.

(tovább…)

Continue ReadingNőiesen lezser – Anna Daubner SS’17 kollekció