Dina a világ körül: Vietnám

Úgy érzem mintha egy éve nem írtam volna, igazából nehezen gyűjtöm össze mennyi minden történt velem az elmúlt 3 hónapban. Kezdem először azzal, ami kirobbantotta az egész Ázsia históriát, és ami oda vezetett, hogy jelenleg Szingapúrban élek:-). Röstellem, hogy az utazások közben nem blogoltam, de meg kell valljam a vietnámi túrám nem épp úgy alakult, ahogy terveztem. Igazából az egész utazás sem úgy alakult, de mit is mondhatnék, jobban meg volt írva a forgatókönyv, mint ahogy én azt valaha elképzelhettem volna. Instagram sztoriban megosztottam veletek, hogy miért mentem ilyen messzire, azt viszont nem, hogy miért nem maradtam addig, amíg a repjegyem szólt. 
Szóval kezdjük azzal, hogy miért mentem!
Megismerkedtem valakivel, akivel már hónapok óta nem láttuk egymást, mert ő belevágott egy 7 hónapos backpack túrába. Eleinte izgalmas gondolat volt, hogy majd Balin becsatlakozom hozzá, de ahogy közelgett a dátum, ami szóban forgott a találkozásunk kapcsán egyre jobban felkeltette az érdeklődésemet a csodálatos vietnámi tájakkal, és fotókkal az úriember. Többször elhatároztam, hogy ennek semmi értelme, és hesegettem el a gondolatot, hogy ilyen messzire utazzam valaki miatt, akit valójában nem is ismertem, csak annyira, amennyire az elmúlt hónapokban online és telefonon, illetve akihez a videóhívások alkalmával közelebb kerültem.
De Bali nagyon mozgatta a fantáziám.

Tudom, hogy addíg, amíg az ember nincs benne abban az élethelyzetben, másképp fogalmazva: vonzás törvényében, hogy folyamatosan és rugalmasan tudjon utazni, addig az ad-hoc utazások fogalmával sem  tud megbarátkozni, legfőképpen azt elképzelni, hogy miből-és hogyan utaznak mások. Engem sosem érdekelt kinek miből van pénze, vajon mennyit fizethetett ezért vagy azért, és egyátalán az sem érdekel más mit csinál addig, amíg nem motivál, vagy zavar, amit csinál. Igyekszem a lehető legnagyobb, chill-ben élni, mindenkit elfogadni, mindenkinek örülni. Magammal vagyok elfoglalva, a belső békém, lendületem, és az energiám megtartásával. Amióta így teszem minden rendben van körülöttem, és minden sikerül is, amit szeretnék. 

Bali nincs közel, és a repjegy sem olcsó, de nem is megfizethetetlen. Tisztában voltam vele, hogy barátnővel kettesben, netán többen egyszer csak kijutni Balira kevésbé sanszos, mint mondjuk egy férfival elutazni. Na igen, de nem volt komolyabb kapcsolatom egy ideje, és itthon sem szerettem volna arra várni, mikor lesz már végre valaki, akivel elutazhatok, így újra-és újra beleéltem magam a szituációba, hogy ehhez a sráchoz be kéne csatlakoznom.
Persze halak létemre én már továbbvittem az egészet, és azon agyaltam, vajon hol fogunk ezután élni, Phiadelphiában vagy Izraelben, hisz a srác kétlaki volt, nem mellesleg piszkosul jóképű. ?
Egy valamit éreztem, és az érzéseim sosem csalnak: hogy ki kell mennem hozzá. Megmondom őszintén nem voltak teljesen felhőtlenek a megérzéseim vele kapcsolatban, mert egy picit éreztem, hogy valami sántít nála, hisz onnantól kezdve, hogy megvettem a repjegyem kevesebbet keresett, és nem is igazán éreztette velem, hogy annyira izgulna, vagy várna. Mindegy is gondoltam magamban majd ha ott vagyok elképesztő lesz.

Hát az volt…

Kezdjük azzal, hogy rávett, hogy Vietnámban találkozzunk Hanoiban, és egy hét múlva repüljünk át Balira, mindegy meddig maradok csak menjek. Én laza vagyok feltalálom magam, szóval megvettem a repjegyem, és megérkeztem Hanoiba, ami leírhatatlanul más, mint bármelyik város Európában. Keskeny magas épületek, szmog és kosz, millió motoros, zsúfoltság, magas páratartalom, 30 fok, iszonyat hangzavar. Este csótánykák szaladgálnak az utcán, a lakásokba belátni, sok közülük utcafrontos, egyszer majdnem bementem valahova, amiről azt hittem üzlet:-)

Számomra szerethetőbb volt délután, mikor kivilágítódott minden üzlet, étterem bármerre néztem.

Apropó étterem-apropó kulináris csodaország. Meg kell valljam életem legfinomabb ételeit Vietnámban ettem, és azóta is minden nap megfordul valamelyik kulináris élmény a fejemben?. Leszögezem a két nap alatt, amit Hanoiban töltöttem sok éttermet nem próbáltam, mert sem étvágyam nem volt, sem időm, sem annyi lehetőségem, hisz barátunk nem volt valami jófej, plusz hozzá kell tennem, hogy még egy főzőtanfolyamra is beiratkoztam az első reggelemen. Reggel 7 órakor találkoztunk az étteremben, és elindultunk a helyi piacra, mely szagban, kínálatban és úgy ámblokk mindenben különbözött az otthoni piactól.

Séfünk rengeteget mesélt a helyi kúltúráról, és szokásokról, pontosan tudta melyik gyümölcsöt-zöldséget-halat-rákot hol vegyen meg. Több fogást készítettünk el, ami számomra a legfinomabb volt, az a csillis pomelós rák saláta. A pomelónak egészen más íze volt, mint Izraelben, otthon vagy itt Szingapúrban.

Amit Hanoiban ettem sosem felejtem el. Az ízek ahogyan párosítják őket, azok a könnyed, friss alapanyagok, a gyümölcsök és zöldségek, amiket itthon sosem találnál sem zöldségesnél, sem étteremben- lenyűgözőek. Amíg itthon a salátabárban válogathatsz uborka, kukorica és paradicsom közül, ott pomelót chilivel, ananásszal, rizs ecettel, citromfűvel, garnélával eszel. Potom áron. 

Hanoi olcsó. Jó airbnb-t már 6-7000 Forintért találsz per éjszaka. Az étkezés dettó. A világ legfinomabb ételei, éttermek százai, ízmenyország bőven a magyar árak alatt. 

Belinkelem nektek a két éttermet, ahol vacsoráztam: 
Itt ettem ÉLETEM Bún Chá-ját. Eddig itthon a Khan étterembe jártam ezt az ételt enni, de az érzés, amikor megkóstolod a helyi tradícionális Bún Chá-t, amit előtted készítenek, és ahogy az ízes, gazdag levest egy kis kondérból öntik rá a salátádra, és fasírtjaidra az valami fenséges. (Halkan megjegyzem a leves otthon csak egy víz színű édes lötty némi répával megspékelve.)

Home Vietnamese Restaurant

Belinkelem az étlapot is, ha eddig nem csorgott volna a nyálatok, majd most fog!

Uu Dam Chay

Cím: 34 Hang Bai, Hoan Kiem, Hanoi
Telefon: +84-0-98 1349 898
Website

Annyi de annyi csodálatos rooftop bár, és étterem van Hanoiban, hogy ha már csak a google-n nézelődsz megjön a kedved, hogy meglátogasd a várost. 

Ennyit a kulináris élvezetekről, 3. nap hajnal 6-ra szerveztünk egy random taxist, aki egyátalán nem volt biztos, hogy felbukkan, és elutaztunk Ninh Binh-be, ami Vietnám egyik gyöngyszeme. Eredetileg én Halong Bay-t szerettem volna megnézni, de mivel barátunk frászt kapott a túristáktól így emelett a csoda mellett döntöttünk. 

Hajnal 6kor Vietnám már javában nyüzög. Az utcákat és sztrádákat ellepik a dudáló robogók, a forró friss leves illata belengi az egész várost, még a gőzét is érzed a bőrödön hajnalban. Közel 4 órát utaztunk, és mikor már nagyon közel jártunk megláttam a rizsföldek fölé magasló egyenetlen, kúp alakú hegyes alakzatokat a magasba emelkedni. Nem tudod elképzelni, amíg a fotókat nem látod. Csodálatos volt. Érintetlen térség.

A tücskök és bogarak olyan hangosak, hogy majd fejfájást kapsz a zsizsegésüktől, esküszöm van ennek egy energia szintje. Egy roppant autentikus kis villában laktunk, lukas volt mindenhol:-) gekkókkal, szúnyogokkal, hangos madarakkal. Egy kis folyón volt a mi házikónk, délután 6-kor már elfogyasztottak a szúnyogok előételként. A látvány, a kedves helyiek, a rizsföld melletti tavacskában úszkáló kacsák, a szabadon szaladgáló baba kecskék, az érintetlen táj tiszta energiája mindenért kárpótolt.
Ugyanis a srác hatalmas hangulat ingadozásokat produkált, amit vagy bunkóssággal vagy ignorálással rajtam vezetett le.
Gondolkoztam, hogy hozzak-e nektek példákat miért hagytam végül ott őt, és Ninh Binh-t. Úgy döntöttem leírok párat.

—Második este vacsora után megtanított egy kártyajátékra, amit azok után, hogy már akkor voltak fura megnyilvánulásai még élveztem is. Ugyanolyan lapjaink voltak, így a játék elkezdésekor azt mondta kérdezzek valamit, és akinek a válasza üti a másikét az kezd. Dunsztom sem volt mit kérdezzek, ezért passzoltam, és mondtam, hogy kezdjen nyugodtan. Erre ő akadékosan:
De! De! Akkor én kérdezek.
Mondtam jó…?
A kérdése nem viccelek ez volt: Melyikünk sexelt utoljára?  
Épp lefordulófélben voltam a padról és válaszoltam, hogy nem tudom ezt most napra pontosan megmondani, MIRE Ő: 
Ő TEGNAP! 
(mindezt büszkén, olyan fejjel, mintha büntetni akart volna)
Tehát miután átutazom miatta a világot, kifizetek egy rakat pénzt a repjegyeimre, ő az érkezésem napján, mielőtt kijött elém a reptérre kufircolt egy másik nővel. Milyen romantikus…—

—Ninh Binh-be érkezésünk napján a taxiban még szorította a kezem, ölelt, csókolt, majd onnantól kezdve, hogy megérkezünk a szállásra 8 órára elvonult a laptopjával, és egy szöveget ollózott össze a netről különböző megvilágosult vallásos gondolkodók gondolatait kimásolva-ellopva, csak azért, hogy azt este 7-kor megoszthassa saját soraiként az Instagramján azt hangoztatva, hogy ő milyen vallásos, és bölcs. Egész nap azt írta. Konkrétan egész nap…—

—Hazafele az airbnb-be sétálva kitalálta, hogy bevásárol MAGÁNAK a lakásba ételt, italt. Engem nem kérdezett meg, hogy szeretnék-e valamit, ezért magamtól beleraktam a kosárba egy doboz rizstejet. Amikor a kasszánál hangosan kimondta az alkalmazott, hogy 720.000 vietnami dong a számla udvariasan megkérdeztem, hogy mennyit adjak be.
Ő ezt válaszolta: 1.000.000-t.
Pókerarccal megjegyeztem, hogy nahát ez jó kis bevásárlás volt, odaadtam neki 1.000.000 dongot.
Ki tudja mi járt a fejében…-mielőtt még furán néztek rám… Én is furán néztem magamra, de legfőképp üveges tekintettel magam elé, majd úgy az egész szituációra?!—

Több példát nem hoznék, mert még hülyének néznétek, hogy bírtam a 4. napig vele:-) 
Mikor instasztoriban megosztottam, hogy felfaltak a szúnyogok egy réges régi barátnőm rámírt, hogy milyen sprayt vegyek online. Kiderült, hogy ő épp Szingapúrban volt. Elmeséltem neki milyen helyzetből próbáltam épp kasszasikert csiholni, és a legjobb döntést hoztam. Egy kellemetlen reggeli mondatváltás után leültem az esőben a medence mellé a laptopommal, és megvettem a következő szingapúri járatra a repjegyem. Kisírtam, hogy azonnal kerítsenek nekem taxit a recepción. (A világ végén voltam, ott nincs taxi. Oda jönnek, vagy onnan visznek). Volt egy szűkös órám összepakolni, hajat mosni, és épp akkor az általam előző este upgradelt szobába is átköltözni. Megérkezett a taxi, mondanom sem kell, hogy a reptérre menet mennyire izgultam, hogy nehogy dugóba keveredjek, és elérjem a gépem becsekkolásának idejét. Bámultam ki az ablakon, és azon gondolkoztam vajon visszatérek-e még, és akkor milyen érzelmekkel gondolok majd vissza az itt szerzett tapasztalataimra. Vajon kivel leszek, és vajon boldog leszek-e. Nem tudtam mi vár rám Szingapúrban, sosem gondoltam volna, hogy egyszer csak ilyen gyorsan, és egyszerűen veszek egy repjegyet és már indulok is az ismeretlenben, az „nem tervezett-be”.
Két dolgot tudtam:
1.) El kellett jönnöm.
2.) Ennél már csak jobb lehetett.
És volt egy repjegyem Balira… Vietnámból….

Folyt köv. 🙂