Dina a világ körül: Vietnám

Úgy érzem mintha egy éve nem írtam volna, igazából nehezen gyűjtöm össze mennyi minden történt velem az elmúlt 3 hónapban. Kezdem először azzal, ami kirobbantotta az egész Ázsia históriát, és ami oda vezetett, hogy jelenleg Szingapúrban élek:-). Röstellem, hogy az utazások közben nem blogoltam, de meg kell valljam a vietnámi túrám nem épp úgy alakult, ahogy terveztem. Igazából az egész utazás sem úgy alakult, de mit is mondhatnék, jobban meg volt írva a forgatókönyv, mint ahogy én azt valaha elképzelhettem volna. Instagram sztoriban megosztottam veletek, hogy miért mentem ilyen messzire, azt viszont nem, hogy miért nem maradtam addig, amíg a repjegyem szólt. 
Szóval kezdjük azzal, hogy miért mentem!
Megismerkedtem valakivel, akivel már hónapok óta nem láttuk egymást, mert ő belevágott egy 7 hónapos backpack túrába. Eleinte izgalmas gondolat volt, hogy majd Balin becsatlakozom hozzá, de ahogy közelgett a dátum, ami szóban forgott a találkozásunk kapcsán egyre jobban felkeltette az érdeklődésemet a csodálatos vietnámi tájakkal, és fotókkal az úriember. Többször elhatároztam, hogy ennek semmi értelme, és hesegettem el a gondolatot, hogy ilyen messzire utazzam valaki miatt, akit valójában nem is ismertem, csak annyira, amennyire az elmúlt hónapokban online és telefonon, illetve akihez a videóhívások alkalmával közelebb kerültem.
De Bali nagyon mozgatta a fantáziám.

(tovább…)

Continue ReadingDina a világ körül: Vietnám