Nehéz elhinni, hogy lassan 3 hónap telt el mióta hazajöttem Ausztráliából, ahova gyerekkorom óta vágytam, de idáig nem jutottam el. Folyamatos blokkoló tényező volt számomra, hogy mindig azt éreztem túl sok a ráfordított repülés- és pénz arra, hogy csak egy hétre menjek, és ne lássak a kontinensből eleget ahhoz, hogy elégedetten távozzak. Ugyanezt érzem Új-Zélanddal. Ott kell lenni egy hónapot, hogy eleget lássak belőle.  Lássuk be egy hónapra felkészülni anyagilag, programtervvel, mindenfajta ismeretség hiányában bátor dolog. Hiába éltem Szingapúrban, San Franciscoban és voltam sokat Balin (most épp 3 hónapja), valahogy Ausztrália mindig csak egy álom maradt, a kifürkészhetetlen „majd valahogy, valamikor” kategória. Miközben írom Nektek ezt a blogot szeretném ha tudnátok, hogy fülig ér a szám.
Életem legjobb, legszívmelengetőbb, legkalandosabb utazása volt, és mindenkinek csak ajánlani tudom, ha megteheti mielőbb látogasson el a kontinensre, és fedezze fel annak csodálatos természeti adottságait. Az emberi kedvességről, könnyedségről, barátságosságról nem is beszélve.
Nagyon rég szerettem volna megosztani Veletek a kint szerzett tapasztalataimat, és élményeimet, de ez a fránya vírus, és a sok rémkeltő hír miatt egyszerűen azt éreztem senkit sem érdekel már mi volt Ausztráliában hónapokkal ezelőtt, pedig akkor még a csapból is a megmentendő koalák-és leégett erdőterületekről szólt minden.
Millióan adakoztunk, és szörnyülködve néztük a híreket, hogy a világ „túloldalán” mi zajlik, míg mi az akkor még biztonságosnak hitt kis hazánkban hálálkodtunk, hogy bennünket „ilyen” veszély nem fenyeget. Mindig is hajtott a vágy, hogy ott segítsek, ahol csak tudok, és mint sokan mások is bőségesen adakoztam ilyen-olyan szervezeteknek, míg egy nap egy videó hatására megváltozott bennem minden.

(tovább…)