Natura Bissé Arckezelés

Nekünk nőknek, azt gondolom a szervezetünk egészségén felül, talán a bőrünk egészségének, tónusának és rugalmasságának megőrzése a legfontosabb.

Emlékszem egészen odáig, amíg  abba nem hagytam a fogamzásgátló használatát nem is igazán foglalkoztatott, hogy milyen bőrtípusom van, illetve az sem, hogy kifejezetten ápoljam. Aztán amikor abbahagytam az antibaby tabit az arcom teljesen megváltozott. Pattanásos lettem, gyulladt volt az arcbőrőm. Olyannyira, hogy lassan már társaságba sem kívánkoztam, mert szégyelltem a bőrömet. Akkor találtam egy jó kozmetikust, aki egy év alatt folyamatos kezeléssel helyre hozta mindazt, ami a szervezetemből akkor éppen az arcbőrömön keresztül kívánt ürülni.

Majd jött Szudán (Afrika), ahol majd egy évet éltem, és nem kentem faktoros napvédő krémet az arcomra. Gondoltam minek, eleve furán néztem előtte mindenkire, aki vastag fehér krémekkel pacsmagolta az arcát a nap ellen. „Minek nekem az végre jól lebarnulok”. – hát persze… – És jöttek a borzasztó pigment foltok. Nem is akármilyenek.

(tovább…)

Continue ReadingNatura Bissé Arckezelés

A szoknya, ami életet lehel a gardróbodba

A magyar tervezők ruháihoz való vonzódásomról már egy előző posztban szót ejtettem Anna Daubner kapcsán, és ebben a posztban a The Four csapat szoknyája és Anna Amélie laptáskája kerül terítékre.

A szoknyának nem csak a színe rendkívüli és szemetgyönyörködtető, de az esése és a hossza is. Bárki aki szeretné a csípőjét kiemelni, gondolok itt azokra, akik szeretnék, ha a csípőjük szélesebbnek tűnne bátran ajánlom figyelmükbe. Azért merem ezt így leírni, hisz mindannyian különböző testalkattal rendelkezünk és míg valaki faragna a csípőjéből mások örülnének ha hangsúlyosabb lenne.

(tovább…)

Continue ReadingA szoknya, ami életet lehel a gardróbodba

Viselj színeket

Be kell valljam, hogy ezt az anyagot márciusban fotóztuk és a posztot is megírtam hozzá már akkor. Érthető módon, és mivel a képek is magukért beszélnek úgy döntöttem nem várok jövő márciusig, mire közzéteszem, hanem inkább megosztom így a vacogó 8 fokos időjárásban, hátha a napsugaras képek egy kis melegséget csempésznek a napotokba. Tehát voilá így festett az akkori mondanivalóm:-)

Amikor ilyen kiszámíthatatlan az időjárás, számomra a legkényelmesebb a tavaszi kabát viselete. Aki személyesen ismer, az tudja, hogy mekkora ZARA fanatikus vagyok, így nem kérdés, hogy valamelyik ballon, vagy “masculin” kabátom kapom magamra a legtöbbet.

(tovább…)

Continue ReadingViselj színeket